
Ügyvezető-független értékesítés
Egészen nagynak mondható szervezetekben is láttuk már, hogy az ügyvezető a fő “sales”-es. Amíg ez a felállás, addig a cég inkább tekinthető egy szervezet által támogatott egyéni vállalkozásnak. Ez a modell időben és növekedésben véges.
Ennek a megváltoztatása a cégvezetőnél vagy tulajdonosnál kezdődhet csak.
Teljesen normális és fenntartható, hogy a cégvezetőnek több szerepkörben kell tudnia gondolkodnia, hogy megfelelő döntéseket hozzon és támogassa a szervezetet azok kivitelezésében. Az már kevésbé, ha ezeknek a működtetésében is részt vesz rendszeresen.
Ha tényleg a cégvezető tud csak “igazán” értékesíteni, akkor következik a kérdés: biztos-e, hogy más nem tudná-e jobban vezetni a céget amíg ő elad.
Ezen gondolkodjunk el, és ha arra jutunk, hogy a jelenlegi ügyvezető a legalkalmasabb a cég vezetésére, akkor tiszta a feladat: delegálni, támogatni és hagyni hibázni, akár 1-1 lehetőséget elengedni. Kemény feladat ezen végig menni és nem várható el a szervezeten belül senkitől sem, hogy objektívan tudja támogatni ebben a cégvezetőt. A sikerhez elengedhetetlen a külsős szakmai kísérő.
Ha szeretné, hogy ebben támogassuk az ön szervezetét is, keressen minket!